Galéria

Eseménynaptár

Nincs megjelenítendő esemény!

TDK-tevékenység az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon

Az Apáczai Kar az oktatásban szerzett több mint kétszáz éves tapasztalata alapján vesz részt a régió felsőfokú szakemberképzésében. Miközben őrzi és emeli az oktatás színvonalát, folyamatos megújulási szándék vezérli. Ezt jelzi az egyre gazdagodó képzési kínálat, mely lehetővé teszi, hogy a Kar hallgatói olyan OTDK-szekciókba is nevezzenek, melyekre korábban nem volt példa. Az elmúlt évek TDK-konferenciáin a következő szakok hallgatói képviseltették magukat a legnagyobb számban: Kulturális mediáció (MA), Emberi erőforrás tanácsadó (MA), Közösségszervező, Gyógypedagógia, Nemzetközi tanulmányok (magyar és angol nyelvű képzések hallgatói), Tanító, Szociális munka, Szociálpedagógia, Szociológia. A Karon a tehetséggondozás elsődleges formája a tanszékek tudományos munkájában való részvételi lehetőség minél szélesebb körű biztosítása és a hallgatók támogatása különféle pályázatokra való felkészülésben. A Gyógypedagógia Tanszék hallgatói közül az elmúlt évek során néhányan az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasai lettek, a Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszék két oktatójának hallgatói pedig több alkalommal is elnyerték a Nemzeti Művelődési Intézet által kiírt, Közművelődési Tudományos Kutatási Program tudományos diákköri munkát végzők számára című pályázatot. Eredményeiket mindannyian a TDK-tevékenységükben is kamatoztatták.

csoportkép.png

2017-ben az Apáczai Kar két OTDK-szekciót is rendezett. A XXXIII. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekcióját, illetve az Egészség- és Sporttudományi Karral közösen a Testnevelés- és Sporttudományi Szekciót. A szekciók lebonyolításának sikerességét egyértelműen megerősítették a rendezvény utáni szakmai visszajelzések.

előadás.png

A Kar TDT-elnöke: Dr. Horváth Nóra egyetemi docens

A Kar TDT-titkára: Trembulyák Márta egyetemi tanársegéd

Bővebb információ: https://ak.sze.hu/kezdolap