Galéria

Eseménynaptár

NTP-NTMV-18 - A TRITONUS GUITAR TRIO NYERTESKÉNT TÉRT HAZA

Az együttes a versenyen első díjat nyert. A győzelemmel együtt járt egy meghívás a következő évi versenyre, amely Indianapolisban lesz. A győzelemnek köszönhetően az együttes kiemelt figyelmet kapott a hazai médiában és a nemzetközi gitáros életben is ismertebbé vált a nevünk.

A trió számára a legfontosabb szakmai tapasztalat a zsűri jó véleménye volt, mely a produkció minden részletére kitért. A repertoár összeállítása, a hangzás összhangja, a technikai felkészültség és a színpadi jelenlét is nagy hatást gyakorolt rájuk. Állásfoglalásuk további ötleteket adott az együttes számára, hogy milyen művekkel és milyen stílusban érdemes folytatniuk a közös munkát.

 


Jól éreztük magunkat és az előadás után azzal az érzéssel álltunk fel, hogy mindent megtettünk, amire képesek vagyunk. A termet nem állt módunkban előre kipróbálni, de már vagyunk olyan tapasztaltak, hogy ez nem okozott gondot. A programunk végén az erős taps alatt láttuk, hogy a zsűri tagjai önfeledten mosolyogtak.

Az eredményhirdetés a délutáni koncert végén volt, amit Zoran Dukić adott. A harmadik díjat a perui Cuarteto Eunoia kapta, a szintén magyarországi Venti Chiavi gitártrió lett a második helyezett.  Az eredményhirdetés után az összes zsűritaggal tudtunk beszélni. Mindenki kiemelte a jó repertoárt, a hangzást, a technikai felkészültséget, az együttjátékot és a színpadi jelenlétet.

Este Manuel Barrueco szólókoncertjét hallgattuk meg, ami hatalmas élményt nyújtott mindannyiunknak. Eddig még nem találkoztunk ennyire gyönyörű, zengő gitárhanggal.

A koncert után az Augustine húrgyártó cég szponzorálta fogadáson vettünk részt, amin lehetőségünk volt találkozni és beszélgetni a szakma megbecsült embereivel pl:. Martha Masters (GFA művészeti vezető), Brian Head (GFA igazgató), Rafael Padron (Miami egyetem gitárprofesszora), Tengyue Zhang (GFA győztes gitárművész)

Szombat (06.22.) délelőtt 11:00-kor kezdődött a kamaraverseny helyezettjeinek gálakoncertje, amit az élő közvetítés segítségével a világ bármely pontjáról meghallgathattak az érdeklődők.

Este hatkor kezdődött a szólisták döntője, ami szintén meghatározó élmény volt.


"A versenyre való felkészülés nagyon sokat segített nekünk abban, hogy rátaláljunk azokra a dolgokra, amiket mindhárman szeretünk a zenélésben. A közös munkár sikerült igazán elmélyítenünk és egy magasabbra szintre lépnünk az egymással való zenélésben. Ez a győzelem nagyon nagy lehetőségeket rejt magában, amiket odafigyeléssel és kitartó munkával ki is fogunk tudni használni."

Győr, 2019. 07.08.