Beszámoló az NTP-HTTSZ-22-0010 pályázati azonosítószámú
SZE Tehetségsegítő Tanács fejlesztése projektről
A 2014-ben megalakult Széchenyi Egyetem Tehetségsegítő Tanács (SZETT) a tehetséggondozás vezető testületeként a tehetséggondozást egyetemi szinten összehangolja és reprezentálja, a SZE tehetséggondozási rendszerét képviseli. A Tehetségsegítő Tanács közös platformot jelent, amely a tehetségmenedzsment feladatait egyeztetve, egymás között megosztva, közösen végzi.
Célul tűzte ki minél szélesebb körben való megismertetését a hallgatók, diákok és a vállalati szféra képviselőinek körében. Valamint a tagszervezetek jó gyakorlatainak felismerését és bevezetését támogatta az elmúlt években.
A projekt ideje alatt két fórumot tartott a jó gyakorlatok megismerése céljából és a féléves célok, határidők meghatározására. Ezek 2022. augusztus 30-án és 2023. február 1-jén kerültek megrendezésre.
Rövid távú célunk az volt, hogy a Tehetségsegítő Tanács működését szélesebb körben megismerjék helyi szinten, illetve az egyes programelemekhez tartozó koncentrált folyamatok hatására az intézmény tehetséggondozási tevékenység szinergiáinak növelése, számszerű növekedést eredményezve az öntevékeny csapatok létszámában és tehetséggondozó programok eredményeiben. A Tanács a pályázat zárásakor az ETDT-n kívül 31 SZE tagszervezettel működött együtt.
A Tanács minél szélesebb körben való megismerését az általunk szervezett Tehetségnap biztosította rengeteg színes programmal. Megcéloztunk egyetemi hallgatókat, középiskolásokat és általános iskolásokat is 2022. november 23-án. A Tehetségnapot összekötöttük a TDK Konferenciával, így minden új élményre vágyó fiatalt meg tudtunk szólítani ezen a napon.
A programok listája itt olvasható:
- Önismeret, személyiség tréning
- Találd meg a párodat, avagy hogyan lehetsz „NAGYŐ”
- Könyvbemutató: Az evolúció mint Isten teremtő logikája
- Tánc a képzőművészetben kiállítás
- Energetikai kihívások
- Vándorok a Duna vízrendszerében
- A „Fáklyagyújtóktól” a „Mesterek mesteréig”. Egy igazi Mester, dr. Barsi Ernő.
- Kérdések és válaszok a tudományos életpályáról – kerekasztal beszélgetés
- Kreatív társasjátékok
- Laborlátogatás
- Könyvtár Tudás Túra
- Kvíz
A közös munka sikeresebbé, gördülékenyebbé tétele érdekében 2022. szeptember 29-én egy kihelyezett csoportos szupervízióra került sor. A programon a résztvevők megoszthatták tapasztalataikat, javaslataikat a tehetséggondozásról és jobban megismerkedhettek egymással. Úgy gondoljuk, hogy fontos a tagok közötti kapcsolat szorosabbra fűzése az új lehetőségek, új tagszervezetek, új kapcsolatok bevonása céljából. A program Tata városában valósult meg, ezzel kicsit kiszakítva a hétköznapi forgatagból a résztvevőket, ami egy nyitottabb légkört eredményezett.
Kreatív műhely, társasjátékok beszerzése:
Összesen 14 darab társasjátékot szereztünk be a pályázat segítségével. Ezek között találnak megfelelőt az általános-, középiskolások és egyetemisták is. A játékok szórakoztatóan fejlesztik a diákok képességeit. A kreatív műhely a nyár folyamán bevonta az Egyetemi Könyvtár és Levéltárat a diákok foglalkoztatásába, mert ebben az időszakban a táborok és külön foglalkozások miatt rengeteg gyermek fordul meg náluk.
SZETT Tehetségalap:
2021. szeptember 10-én a Széchenyi István Egyetem Tehetségsegítő Tanácsa létrehozta a Tehetségalapot. Melyre a tehetséges egyetemisták pályázhatnak a felmerülő plusz költségeik mérséklésének okán például egy konferencia részvételi díjjal kapcsolatban. Az ösztöndíjra pályázni évente négyszer tudnak a hallgatók az alábbi témákban kutatás, publikálás, versenyeken való részvétel. A pályázás feltétele SZE nappali tagozatos hallgatói jogviszony. A 2022/23-as tanévben 41 hallgatót tudtunk támogatni a Tehetségalapból.
Kapcsolat más tehetségszervezetekkel:
- Matthias Corvinus Collegium Győr az idén kapcsolódott be a Tehetségsegítő Tanács munkájába. Az együttműködés jegyében a Tanács által szervezett Tehetségnapon mindig számíthatunk az általuk megtartott színvonalas előadásokra. ezeken mindig szívesen vesznek részt a Széchenyis diákok.
- Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumával (KMTTK) való együttműködés jött létre 2022-ben. A Kollégium tagjaként a SZETT részt vesz a folyamatos kommunikációban, információáramlásban és tapasztalatcserében a Kollégium által szervezett fórumokon. Általuk a Tanács kapcsolatba került az ország más területein tevékenykedő tanácsokkal. A fórumokon az általuk megosztott jó gyakorlatok mindig nagyon hasznosak a SZETT munkájának gördülékenyebbé tételéhez.
- Együttműködési megállapodás a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvánnyal 2022. augusztus 29-től. Az együttműködés lehetővé teszi a tehetséges diákok nagyobb számú elérését egy kibővült területen.