Galéria

Eseménynaptár

NEMAK Győr Alumíniumöntöde Kft.

A Nemak Győr Kft. úgy gondolja, hogy társadalmi kötelezettsége a helyi Egyetemmel is együttműködni, a Győrben tanuló tehetséges hallgatók támogatása révén. Ehhez kapcsolódóan a cég jó kapcsolatot ápol a Széchenyi István Egyetemmel, rendszeres támogatói az egyetemi tehetséggondozási programoknak, rendezvényeknek, versenyeknek. A cég rendszeresen részt vesz az egyetemisták számára szervezett állásbörzéken, szakmai fórumokon, gyakorlati lehetőségeket kínálnak a hallgatóknak.

 

A Széchenyi István Egyetem Tehetségpont jelöltjeként, 2019-ben Genius Loci - Vállalatok és válalkozók a tehetségekért, helyi kategória díjazottja lett. 

 

Néhány főbb támogatást kiemelnénk az elmúlt évekből:

  • 2014 óta a Gépész- és Mechatronikai mérnök Hallgatók Országos Konferenciáját (GMHOK) rendszeres támogatja a cég évi 250-500 ezer forint közötti összeggel, valamint évi 2-2 csapatot fogad és készít fel a versenyre.
  • 2015-ben a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium (KGYKSZ) által szervezett Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny (OPEV) kidolgozandó feladatát a cég szolgáltatta, és főszponzorként is támogatta a rendezényt.
  • 2017-ben a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a Széchenyi István Egyetem által szervezett négy szekció helyezett hallgatóinak díjazására 3 millió forintot ajánlott fel.

A Nemak Győr Kft. támogatója az egyetemmel együttműködésben üzemelő Mobilis Interaktív Kiállítási Központnak is, rendszeres program a természettudományos pálya iránt érdeklődő általános és középiskolásoknak szóló Nemak-Mobilis Robotverseny, valamint a Mobilis-szel együttműködésben fenntartja a Nemak-Mobilis Robot Mentorprogramot, melynek révén 8 általános és középiskolai csapatnak teszi lehetővé a rendszeres versenyzést hazai és külföldi LEGO robot-építő versenyeken.