Galéria

Eseménynaptár

Miért érdemes TDK-zni?

Jól emlékszem a pillanatra, amikor másodéves hallgatóként értesültem a TDK-ról. Ismerőseimmel épp egy témán dolgoztunk és úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne megmérettetni munkánkat a helyi TDK versenyen is. Ekkor számos más versenyre is beneveztünk az általunk kidolgozott dolgozattal és nagy sikereket értünk el vele. Ezt követően minden félévben foglalkoztam egy általam választott témával, amit bemutattam a TDK helyi fordulóin is. Köszönhetően konzulensemnek és a téma jó kidolgozásának kijutottam az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára két dolgozatommal is. Néhány pályamunkát barátnőmmel közösen írtuk, így még precízebb és hatékonyabb munkát adhattunk be. Számomra már maga a részvétel is megtisztelő volt, és az, hogy egy országos versenyen különdíjasok lettünk büszkeséggel tölt el… Barátnőm és saját nevemben is elmondhatom, hogy a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián való részvétellel sok tapasztalatot szereztünk, mind a tudományok, mind pedig a személyes kompetenciák terén. Emellett számos élethelyzetben jelent pluszt, mint pl. állásjelentkezés, szakdolgozatírás, ösztöndíj lehetőség, stb. Bátran ajánlom mindenkinek a TDK-n való szereplést. Vesztenivalótok nincs, de nyerési esélyetek annál inkább! :)

Tóth Barbara, kereskedelem és marketing szak, OTDK - különdíj

Elsőéves koromban, a konzulensem tanácsára játszottam el először egy tudományos dolgozat megírásának gondolatával, azonban már másodéves voltam, mikor ténylegesen neki is kezdtem a munkának. A kezdeti bátorítás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy többet teljesítsek annál, mint ami alapjaiban elvárt az egyetemen.  A folyamatos munka és versenyzés során egyre többet fejlődtem, és így egyre jobb eredményeket értem el. A témám egyre mélyebb feldolgozása során megtaláltam azt a területet, ami a leginkább érdekel, és amivel a későbbiekben is szeretnék foglalkozni. A Házi és az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák során szerzett tapasztalataim által a kötelező beadandók teljesítése is lényegesen könnyebbé vált, illetve a szakdolgozatomat is úgy adhattam le, hogy azzal már tökéletesen elégedett voltam. A helyezéseimnek köszönhetően a tanáraim és hallgatótársaim elismerését is megszereztem, és ezen felül számos pályázati lehetőség is megnyílt előttem. A TMDK nélkül életre szóló élményekből maradtam volna ki, így tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek!

Temesi Melinda, vezetés és szervezés mesterszak, OTDK I. helyezés és különdíj

 

Az önálló kutatási tevékenységet több motiváló tényező miatt kezdtem meg. Leginkább az érdeklődési köröm minél mélyebb megismerése, illetve az önmagam felé felállított elvárások, a bizonyítási vágy vezérelt. Úgy éreztem, hogy az Egyetem által nyújtott általános alaptudás mellé szükségem van egy számomra fontos és érdekes tudományterület mélyebb és áthatóbb megismerésére, hogy az adott területen kimagasló tudásbázissal rendelkezhessek. Véleményem szerint ez a későbbiekben csak a hasznomra válhat. Nagyon fontos, hogy a hallgató visszajelzést kapjon arról, hogy amit csinál, azt jól csinálja-e, erre szolgál a félévente megrendezésre kerülő TMDK verseny. Saját magamon tapasztaltam a dolgozatírási és előadói készségem fejlődését versenyről-versenyre, mely az önfejlesztésnek és a konzulensem folyamatos segítségének (és természetesen a magas elvárásainak) köszönhető. Mind a helyi, mind az országos fordulón azt tapasztaltam, hogy igazából tényleg bármiről írhat az ember tudományos diákköri dolgozatot, viszont az országos fordulón már sokkal kiélezettebb a verseny, mivel oda már tényleg csak a legjobb dolgozatok juthatnak ki, ahol aztán komoly szempontok alapján keményen bírálják el a dolgozatokat. Utólag a sok munkának csak az előnyeit élvezhetem, ösztöndíjpályázatoknál rengeteg plusz pontot érnek a helyezések, illetve az önéletrajzban is szépen mutat, ha az ember önálló munkájával korábban már szép sikereket ért el. Mindenkinek javasolni tudom csak az önálló kutatási tevékenység folytatását és önmaga megmérettetését Tudományos Diákköri Konferenciákon, mivel hiszem, hogy igazán sikeres csak az lehet, aki nem csak a kötelezőt teljesíti.

Friedl Gergely, villamosmérnök mesterszak, OTDK II. helyezés

 

Az intézményi TDK-n bemutatott dolgozatommal jogosultságot szereztem az Országos Tudományos Diákköri Konferencián való indulásra. Az OTDK-n való részvétel egy kivételes élmény volt Szegeden. A felkészítés során sokat csiszolódott előadói készségem, sokat tanultam tudományos munkák készítési technikáiról. Az OTDK szervezése fantasztikus volt, több mint 700 hallgatóval versenyezni neves egyetemekről, akik kivételes kutatásokat készítettek, nagy kihívást jelentett. Találkoztam és meghallgathattam egy Nobel-díjas orvos kutató előadását! Saját előadásom közben a hallgatóság soraiban ültek a szakma legjobbjai, akik elismerése nagy örömöt adott, nem utolsó sorban átvenni az oklevelet és a díjat tőlük. Sikerült nagyon jó embereket megismerni, barátságokat kötni, melyek későbbi tudományos munkáknál is fontosak lehetnek majd.  Ez a tapasztalat nagy segítséget nyújt a szakdolgozat elkészítésénél is. 

Tímárné Bácskai Anett, ápolás és betegellátás szak, OTDK különdíj