Galéria

Eseménynaptár

Nincs megjelenítendő esemény!
Esemény neve JOGOD VAN HOZZÁ! EMBERI JOGOK KÉPEKBEN - NYITÓRENDEZVÉNY
Időpont 15:00 - 17:00
Kategória Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar
Típus Rendezvények

A Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszéke a térség középiskolásainak ebben a tanévben is meghirdette a „Jogod van hozzá! Emberi jogok képekben” című tanulmányi versenyt. A verseny célja a középiskolás diákok jogtudatának erősítése, kreativitásuk fejlesztése, az emberi jogok megismertetése. „A fő kihívás, hogy ismeretterjesztő előadások után a diákok egyénileg vagy csapatmunkában egy, a számukra kisorsolt emberi jogot jelenítsenek meg vizuálisan” – mondta el dr. Smuk Péter egyetemi docens, dékánhelyettes, a program fő szervezője. Ennek módszere szabadon választható (rajz, akvarell, grafika, fotómontázs, stb., kivéve a videót). A pályaműveket egy konferencián rövid prezentáció keretében mutatják be a versenyzők, az értékelést pedig szakértő – neves alkotmányjogászokból és képzőművészekből álló – zsűri végzi.  

A verseny egyfordulós, de több eseményt foglal magában. A program-sorozat első rendezvénye

2014. október 21-én, kedden 15 órakor

lesz a győri jogi kar Deák-termében. Dr. Székely László, az Alapvető Jogok Biztosának előadása után az iskolák által feldolgozott emberi jogok témaköreit sorsolják ki, majd szakmai előadások lesznek.

2015. február elején rendezi a győri jogi kar a verseny konferenciáját, ahol a középiskolások bemutatják alkotásukat, s amelyen az eredményhirdetésre is sor kerül.

A verseny facebook oldala: https://www.facebook.com/jogodvanhozza

Esemény küldése e-mailben E-mail cím
captcha_help_desc
ellenorzes
Esemény importálása saját naptárba letöltés