Galéria

Eseménynaptár

Büszkeségeink

Mestertanár Aranyérem kitüntetés

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1997. november 6-i ülése elhatározta, hogy – a kiemelkedő témavezetői és tudományos diákköri szervezői munkáért adományozott elismerés immár évtizedes sikere alapján –, a minőségi felsőoktatás érdekében kifejtett munkásság méltányolására Mestertanár kitüntetést alapít mindazon oktatók és kutatók jobb megbecsülése és ösztönzése céljából, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túlmutató, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibonta­koz­tatásáért és elismeréséért témavezetőként és a tudományszervezés terén éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek.

 

A Mestertanár Aranyérem kitüntetést az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke az oktatásért felelős tárca vezetőjével közösen adják át a kitüntetett oktatóknak, kutatóknak az aktuális Országos Tudományos Diákköri Konferencia záró ülésén. Az ünnepi ülés színhelye hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme.

A kitüntetésben részesülők az Aranyérmet díszdobozban elhelyezve veszik át, amelyhez egy kisméretű aranyozott kitűző is tartozik. A kitüntetés odaítéléséről szóló, díszmappában elhelyezett oklevelet az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az oktatásért felelős miniszter írja alá.

Egyetemünk 19 mestertanárral büszkélkedhet: 

 

Dr. Erdős Csaba (2023)

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna (2023)

Dr. Szabó Zsolt Roland (2023)

Dr. Stumpf István (2017)

Dr. Gulyás László (2017)

Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta (2017)

Prof. Dr. Kuczmann Miklós (2015)

Prof. Dr. Smuk Péter (2013)

Dr. Halbritter Ernő (2009)

Dr. Somogyi Ferenc (2007)

Prof. Dr. Mezey Barna (2005)

Dr. Vásárhelyi Zsuzsanna (2003)

Dr. Raffai Mária (2003)

Dr. Barsi Ernő (2003)

Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit (2001)

Prof. Dr. Lévay Miklós Sándor (1999)

Dr. Honvári János (1999)

Dr. Nagy György László (1997)

 

Pro Scientia Aranyérem

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1988-ban elhatározta, hogy az egye­temisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, szaktudásának elmélyí­tése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából Pro Scientia Aranyérem és Pro Arte Aranyérem, a tudományos diákköri tevékenységet folytató, középiskolás korban kimagasló eredményeket elérő diákok elismerésére Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetést alapított.

Pro Scientia, Pro Arte és Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget. Az első odaítélést (1989) követően két évenként országosan 45 Pro S

cientia Aranyérem mellett, 2003-tól egy Junior Pro Scientia Aranyérem, 2005-től további két Pro Arte Aranyérem kerülhet kiosztásra. A Junior Pro Scientia Aranyérem akkor ítélhető oda, ha legalább 30 középiskolás diák mutat be pályamunkát az aktuális Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A kitüntetést megalapítása óta minden alkalommal az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnökével közösen adja át a kitüntetett fiataloknak, és erre az ünnepélyes eseményre hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül sor.

A kitüntetésben részesülők az Aranyérmet díszdobozban elhelyezve veszik át, amelyhez egy kisméretű, az érem főmotívumát tartalmazó, aranyozott-tűz­zo­mánc kitűző is tartozik. Az érem odaítéléséről szóló, díszmappában elhelyezett oklevelet az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az oktatásért felelős miniszter írja alá.

Egyetemünk öt Pro Scientia érmes kitüntetettel büszkélkedhet: 

Szépvölgyi Enikő (2019)

Tóth Eliza Eszter (2017)

Csitei Béla (2017)

Pólik Zoltán (2011)

Váradi Ágnes (2009)

 

Kiváló TDK szervezői díj

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács Elnöksége (OTDT) a felsőoktatási intézményekben és karaikon folyó tudományos diákköri tevékenységet szervező munkatársak elismerésére KIVÁLÓ TDK SZERVEZŐ DÍJ elismerést alapított. A kitüntetést évente az OTDT Elnöksége titkos szavazással ítéli oda, annak figyelembe vételével, hogy bármely két egymást követő évben az odaítélt kitüntetések száma nem haladhatja meg a 16-ot. A Kiváló TDK Szervező Díjat azok az intézményi/kari TDT-elnökök,- titkárok, -felelősök és -koordinátorok nyerhetik el, akik helyi és/vagy országos szinten kimagasló színvonalú szervezői munkát végeznek.

A díj első alkalommal 2013 októberében került kiosztásra, elsők között részesült az elismerésben Rákli-Szabados Eszter, a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Tanácsának titkára.  
2017-ben, a négy győri OTDK szekció sikerét is elismerve a Kiváló TDK szervezői díjban részesült Dr. Lőrincz Ildikó egyetemi docens (AK), Dr. Zsédely Eszter egyetemi docens (AKMK) és Dr. Halbritter András Albert egyetemi docens (AK). 

2021-ben a Műszaki Tudományi OTDK szervezésért Kiváló TDK Szervező Díjban részesült Prof. Dr. Kuczmann Miklós, a szekció ügyvezető elnöke.

 

 

Bonis Bona díjjal ismerték el a Széchenyi István Egyetem oktatóit

A Bonis Bona díj

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok elismerésére. A díj elnevezése a Bonis bona discere, vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondásból származik.

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat vehette át a napokban Barla Ferenc, a Széchenyi István Egyetem fizikusa, aki nem ért egyet azzal, hogy az emberi agyat nem szabad leterhelni. Maga is hatezerkétszáz kötetes magánkönyvtárából töltekezik, bonyolult műveleteket számol ki fejben, Talentum Műhelyt vezet, és Templeton Mentorként karol fel fiatal tehetségeket. Első diplomáját Győrben szerezte, és kórházi sugárfizikusként töltött évek után került vissza Alma Materébe.

Győr, 2019. június 12. – SZEhírek, Nyerges Csaba

Barla Ferenc a győri Talentum Műhelyben négy éve tart tehetséggondozó foglalkozásokat általános- és középiskolásoknak, egyetemistáknak a győri campuson, illetve egyénileg is foglalkozik tehetséges diákokkal. 

A díjazott oktatóról készült bővebb cikket, a linkre kattintva érhetik el.

2023-ban ismét a Széchenyi István Egyetem egyik kollégája került kiválasztásra. Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta vehette át a díjat. Professzor Asszony számos programban vesz részt, többek között az Egyetemi Tudományos és Művészeti Diákköri Tanács elnöke, valamint a Széchenyi István Egyetem Tehetségsegítő Tanácsának elnöke. Ezen szervezetekben végzett munkájával támogatja az ifjú tudósokat már az általános iskolásoktól kezdődően.
 
 
 
 
 
 

Görcs Imre-díjas a Széchenyi Egyetem MsC-n végzett hallgatója


A Görcs Imre-díjat alapító GIMEX ügyvezető tulajdonosai a cég 25 éves fennállása és az alapító tulajdonos tiszteletére hozták létre az elismerést 2018-ban, amellyel eddig évente az alapító szülőfalujában, Kónyban élő 6 fiatal egyetemi tanulmányait és pályakezdését támogatták. 

2021-ben  úgy döntöttek, hogy a díjat kiterjesztik a 2021-es évben Győrben megrendezett 35. Országos Tudományos Diák Kör (OTDK) Műszaki Tudományos szekciójának legeredményesebb széchenyis hallgatójára.

kép4 (1).jpg

A kétévente megrendezésre kerülő esemény az ország legnagyobb felsőoktatási tehetséggondozási versenye, különböző tudományterületeken. A 35. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának a Széchenyi István Egyetem (SZE) adott otthont. Az esemény online térben került megrendezésre 2021. április 22-24. között.

 

Ignéczi Gergő Ferenc a 2021. áprilisban Győrben, az egyetemen online rendezett 35. OTDK Műszaki Tudományi Szekció legeredményesebb (1. helyezett és különdíjas) széchenyis versenyzője 2021. június 10-én a GIMEX Hidraulika Kft telephelyén tett céglátogatás során vette át a díjat (ösztöndíj, emléklap és Lipovics János plakettje) Görcs Annamária ügyvezető tulajdonostól.

 

Ignéczi Gergő Ferenc díjazott 2019 óta az Arrabona Racing Team versenyzője, Driverless Department Leader. Mechatronikai MsC tanulmányait 2021. januárban fejezte be a Széchenyi Egyetemen és itt is folytatja doktorandus hallgatóként 2021. szeptembertől.

 

Magyar Bronz Érdemkereszt

Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta Bánkutiné Mihalcsik Mártának a Veszprém vármegye településein a közösségi művelődés és a kultúra iránti elkötelezettséggel végzett munkája, különösen a helyi értéktárak terén jelentős szakmai tevékenysége elismeréseként.

 

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk a díjazottnak!