A tudományos és művészeti diákkör (TMDK) célja, hogy a tehetséges hallgatók a képességeiknek megfelelően készülhessenek fel életpályájukra, megismerjék a tudományos kutatómunka és művészi tevékenység alapjait, módszereit, bekapcsolódjanak egy-egy szakterület kutatásaiba, illetve a művészeti életbe. A hallgatói kutatómunkát, illetve a művészeti alkotótevékenységet elősegítő, ennek nyilvánosságot is biztosító önképzőköri forma. Folyamatos tutoriális (mentor) jellegű hallgató-tanár műhelymunka, a minőségi értelmiségi képzés fontos területe, a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a hazai felsőoktatásban. A felkészülés legmagasabb szintje a doktori iskolát megelőző szakaszban, s mint ilyen, a doktori képzés (PhD, illetve DLA) egyik legjobb előiskolája. 
 
A hallgatók TMDK munkája oktató(k) vezetésével történik és az adott művészeti terület, szakma, vagy tudományterület mélyebb megismerését, a kutatási módszerek elsajátítását, a hallgatók képességeinek kibontakoztatását segíti elő. A TMDK keretei között a hallgatók mindenkori tanulmányi alapfeladatukat meghaladó, illetve kiegészítő ismeretek elérésére törekednek. Munkájuk eredményét a tudományos publikációk és szakmai dokumentumok tartalmi és formai követelményeinek megfelelő dolgozatban foglalják össze, illetve művészeti előadásban mutatják be. 

(Forrás: TMDT SZMSZ)

 A TUDÁS VÁR!

KIK VAGYUNK?

  • a minőségi értelmiségi képzés fontos területe,
  • a tehetséggondozás legjelentősebb formája a hazai felsőoktatásban,
  • a diákok munkájuk eredményét dolgozatban foglalják össze, helyi és országos versenyeken.

KERESS MINKET, ha

  • szeretnél kitűnni a szürke sokaságból,
  • szeretnéd megmutatni a tehetségedet,
  • sikerre és elismerésre vágysz,
  • motiválnak a díjak,
  • magával ragadott egy különleges téma, amit szeretnél megosztani másokkal,
  • olyan felfedezésre, eredményre jutottál egy kutatással kapcsolatban, amire még addig szinte senki,
  • kreatív, s ambiciózus vagy,
  • szereted a kihívásokat,
  • szeretnél mester-tanítvány kapcsolatban személyes fejlesztésben részesülni,

A TMDK tevékenység során megszerezhető kompetenciák és ismeretek azonosak azokkal, amelyeket a munkáltatók is elvárnak:

  • javul a problémamegoldó képességed,
  • szélesedik a látóköröd,
  • bővül a kapcsolati hálód, hiszen nemcsak a konzulenssel alakítható ki intenzívebb együttműködés, hanem a zsűri tagjai gyakran felajánlják további segítségüket,
  • tapasztalatot szerzel a stresszhelyzetek kezelésében (pl. amikor a TDK bizottság a témával kapcsolatban kérdéseket fogalmaz meg, amire nem lehet előre felkészülni),
  • gyakorlottabb leszel az előadások tartásában,
  • a TMDK tevékenység megtanít érvelni, mások igazát megismerni, elfogadni, örülni mások sikereinek, eredményeinek,
  • igényességre, becsületességre, a felfedezés örömére, az új melletti kiállásra, de együttműködésre és toleranciára is nevel.

Bekapcsolódni bármely alap és mester szakos hallgatónak lehet.

AHOL ELÉRSZ MINKET, AKIK SEGÍTENEK:

A TE JÖVŐD. A TE DÖNTÉSED!

OTDK 2017

Eseménynaptár

TMDK képzés - Dolgozat felépítése 2017. október 18. 17:00 - 18:30
TMDK képzés - Dolgozat formázása 2017. október 25. 17:00 - 18:30
TMDK képzés - Prezentációs tecnikák 2017. november 8. 17:00 - 18:30
TMDK képzés - Előadástechnika 2017. november 15. 17:00 - 18:30